Nincs szigorítás, és addig nem lesz nyitás sem, amíg nem javulnak a számok. "Nincs ugrabugrálás" - mondta egy kormányzati forrás a sokak által várt március 17-i kormányülés után az ATV-nek arról, mi lesz a korlátozó intézkedések sorsa március 22. után.
Álhírnek minősítette Gulyás Gergely, hogy a kormány az ország egyes területeire vonatkozó korlátozásokra, illetve lezárásokra készül. A miniszter Facebook-oldalán kommentálta röviden az értesüléseket, de hamarosan hivatalosan is meg kell szólalnia a kormánynak.
A New York Times összehasonlította a Magyarország által beszerzett orosz és kínai vakcinák árát az Európai Unió által beszerzett Pfizer/BioNTech és AstraZeneca oltóanyagok árával. Ezek alapján a Sinopharm oltóanyagának ára jóval magasabb, mint más vakcináké.
A magyar kormányzathoz hasonlóan az Európai Bizottság is híve a közös, uniós oltóanyagbeszerzések céljából a vakcinagyártókkal megkötött keretmegállapodásokra vonatkozó átláthatóságnak - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit részletezte, többek között elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt. Ezen felül elmondta, hogy Magyarország különösen óvatos lesz az év második felében érkező vakcinákkal, a jelenleg rendelkezésre álló mennyiséggel minden 18 év feletti magyart másfélszer be lehetne oltani.
A koronavírus portál mai adatközlésébe egy olyan mondta is bekerült, amely azt írja, hogy a kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást.
Jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen Magyarországon, ami Európában az első helyet biztosítja az országnak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Rendkívüli időket élünk a koronavírus-járvány miatt, a jogalkotási folyamatban is. Ezt bizonyítja, hogy szombaton jelent meg friss közlöny, benne két új rendelettel.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán tette közzé az Európai Bizottság által aláírt szerződést és elmagyarázta, hogy miért rendelt kevesebb Moderna-vakcinát a magyar kormány.
Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-vel.
A kontaktusszámok, találkozások radikális csökkentésére van szükség a járvány harmadik hulláma miatt - jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezért a kormány már most újabb szigorító lépésekről döntött, melyek többsége hétfőtől két hétig lesznek érvényben. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a kormány a március 17-i ülésén dönt az újranyitásról, ami a kormány mostani feltételezései szerint március 22-étől megindulhat, feltehetőleg fokozatosan.
Csütörtök délelőtt még ülésezett a kormány, Gulyás Gergely szavai szerint a már bejelentett szigorítások mellett további döntések születhetnek még a koronavírus harmadik hulláma miatt, melyeket péntek reggel a miniszterelnök ismertethet. De mik lehetnek ezek a lépések? Lesz-e még újabb érdemi szigorító lépés, vagy a ma megismert intézkedések pontosításait, részletszabályait hallhatjuk majd?
A várakozásoknak és a kiszivárgott információknak megfelelően drasztikus lépésekről döntött a kormány járvány harmadik hullámának megfékezése érdekében, amelyeket az alábbiakban foglalunk össze.
A korábban meghirdetettel ellentétben csütörtökön 11:00 órakor kezdődik a Kormányinfó. Könnyen elképzelhető, hogy Gulyás Gergely miniszter új járványügyi intézkedésekről tesz bejelentést.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester vakcinaügyben tisztességtelen politikát folytat - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
A járványügyi szakértők előrejelzései szerint a statisztikák romlása várható, és akár drámai romlás is bekövetkezhet. A kormány ezért a korlátozások meghosszabbításáról döntött március 15-éig - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón, amelyről a Portfolio élőben tudósított. A miniszter tájékoztatása szerint a három tavaszi hónapban 4,5 millió kínai vakcina érkezhet hazánkba.
A főbb bejelentések:
- Az újabb járványhullám elérte Magyarországot, "rossz vagy rosszabb" adatok érkeznek majd.
- 1,2 fölött van ma a fertőzési arányszám, a második hullám csúcsát is megközelíthetjük.
- Növekedni fog a halottak száma is.
- A kormány március 15-ig meghosszabbítja a korlátozásokat.
- 2 millió 460 ezren regisztráltak az oltásra, 425 ezren töltötték ki a konzultációs kérdőívet.
- A kormány az összes engedélyezett oltóanyag beadatására buzdít.
- A miniszterelnököt a jövő héten olthatják a kínai vakcinával.
- 2,5-3 millió oltást kell beadni ahhoz, hogy a fenyegetettek védettek legyenek.
- Egy hétvégén összesen 1 millió embert be tudnánk oltani most is.
- Tavasszal 4,5 millió kínai vakcina érkezik.
- Magánszolgáltatók nem olthatnak, az állam azonnal lefoglalná az országba érkező oltóanyagokat.
- Március 1-től postázzák a védettségi igazolványt, őket feloldhatják a karanténszabályok alól.
Március 1-jétől fogják megkapni postán a védettségi igazolványt azok, akiket már korábban beoltottak vagy a védettség korábbi megbetegedés miatt fennál. A mai kormányinfón Gulyás Gergely elárulta, hogy egy valamiben már most biztosak lehetünk: karanténba nem kell vonulnia a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek.
Kíváncsiak vagyunk az emberek véleményére - jelentette ki csütörtökön Budapesten a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki mindenkit arra bíztatott, hogy éljen a véleménynyilvánítás lehetőségével, a kormány ugyanis akkor tud jól dönteni - bármilyen nehéz is a helyzet -, ha az emberek támogatása a kormány mögött áll.
Halasztható orvosi ellátást péntektő csak az vehet igénybe ingyen Magyarországon, akinek érvényes a TAJ-száma – hangzott el az RTL Híradó riportjában. Mindenki másnak fizetnie kell az ellátásért, vagy rendeznie kell a tartozását még a beavatkozás előtt.
A brit vírusmutáció Magyarországon is hozzájárulhat a járvány erősödéséhez, sőt akár a berobbanásához is, és a következő 2-3 hét dönti el, hogy a március 1-ig meghosszabbított korlátozások sorsa mi legyen - többek között ezt mondta el a csütörtök délelőtti szokásos Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy lesz egy oltásigazolás és elárulta azt is, hogy mennyibe kerül a kínai vakcina egy emberre számított adagja, illetve azt is, hogy mikorra várhatóan mennyi embert tudnának beoltani. Az alábbi hírfolyamunkban követtük végig az elhangzott legfontosabb információkat.